Ritter, Johann Wilhelm (szül. 1776. dec. 16. Samitz bei Haynau, Szilézia - megh. 1810. jan. 23. München), német fizikus; ô fedezte fel a spektrum ultraibolya tartományát, és így elôsegítette, hogy a látható fény szuk tartományán kívül az ember - a legrövidebb gamma-sugaraktól a leghosszabb rádióhullámokig - az egész elektromágneses spektrumot megismerje. Ritter, aki 1791-tôl 1795-ig a sziléziai Liegnitzben volt gyógyszerész, a Jénai Egyetemen tanult orvostudományt, és itt tanított, amíg el nem nyerte a szász-gothai herceg pártfogását. 1800-ban, néhány hónappal azután, hogy William Nicholson angol kémikusnak sikerült a vizet elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontania, Ritter megismételte a kísérletet, de az elektródokat úgy rendezte el, hogy a két gázt külön-külön fel tudja fogni. Nem sokkal ezután felfedezte a galvanizálást. 1801-ben Ritter meglepô jelenséget tapasztalt: az ezüst-klorid, amely fény hatására elbomlik, sokkal gyorsabban bomlott el, amikor a spektrum ibolyán túli, láthatatlan és így ismeretlen sugárzásának tették ki. Ritter elsôsorban az elektromosságot és az elektrokémiát tanulmányozta. 1801-ben - még mielôtt Thomas Johann Seebeck felfedezte volna a termoelektromosság jelenségét termoelektromos áramokat észlelt. Ô találta fel a száraz elemet 1802-ben, a következô évben pedig akkumulátort készített.